1. Kategorizálás

Kategória: Üzleti
Alkategória: Felelősségre vonás
Stílus: Skizofrén, 18-as karika
Célcsoport: Légitársaság vezérigazgatója
2. Felhasználási javaslat
Karmol az ideg, pedig szépen indult az új életed. Félretett (ellopott) pénzedből utaztál a paradicsomba, de a csomagod elkeveredett egy átszálláskor. (Hát igen, innen nincs közvetlen járat egy jó helyre sem, de ez mellékszál.)
Sorba kellett állnod az elveszett csomagok pultjánál, megalázó módon kikérdezett valami ügyintéző, és kétnapos késéssel kaptad csak meg a bőröndödet, pont úgy kezeltek, mint egy közönséges utast. Már külföldön is leszarják a pénzt és az általa biztosított hatalmat?
Na de most megadod nekik, a repülőjegy megvásárlásával ugyanis szerződés jött létre köztetek, és a szerződés teljesítése közben téged konkrét anyagi kár ért (két napig nélkülözted könyveidet, a többi között a modern skandináv versek jubileumi kiadását), és ezen felül az erkölcsi kár az, ami szinte mérhetetlen.
Üzleti síkra tereled a vitát, mert a pultos ütlegelése nem segített. Itt a levél, amivel annyi kártérítést kihúzhatsz a repülőtársaságból, ami talán elfedi ezt a frusztráló élményt.
3. A levél
Tisztelt Vezérigazgató Úr!
 
Szlogenjük, miszerint „Szálljon velünk a Paradicsomba, a zöldségeket hagyja itthon!” megtévesztett, mondhatom úgy is, hogy bedőltem neki, és vásároltam egy repülőjegyet (first class, természetesen). Itt követtem el az első hibát, a másodikat pedig ott, hogy fel is szálltam a kibaszott gépükre. Ha hagyom veszni azt a drága jegyet, akkor csak a tizede a konkrét anyagi károm annak, ami az utazás miatt bekövetkezett. Az egészségemet ért csapásról most nem is akarok beszélni, a kivizsgálásom után a várható életkorom csökkenéséből adódó követelésemet külön keresetben fogom Önök ellen indítani.
A csomagom elveszett ugyanis (Samsonite, legújabb modell). Egyszerű kis mondat ez, de súlya van, ahogy a bőröndömnek is volt. Azt a megalázó procedúrát, amibe belekényszerítettek, soha nem fogom elfelejteni (ez a soha pedig riasztóan rövid időtáv, tekintve az Önök okozta extra idegi megterhelésemet).
Jegyzőkönyv és magyarázkodás az volt, de azonnali akció és siker az nem. Ha kérem a csomagomat, akkor nem jó válasz az, hogy nem tudják kivenni a teljesen automatizált rendszerből. Beugrik két szarjancsi a szalagok közé, és kihalásszák a bőröndömet, értve vagyok?! Ha lekaszabolja őket a híres automata rendszerük, majd felvesznek két másikat, de nehogy már én kerüljek kényelmetlen helyzetbe!
Két napot kellett várnom arra, hogy a szállodámba (elnöki lakosztály) megérkezzen a csomag. Addig nélkülöztem a következőket: 1.) fogkefe és fogrém, 2.) fürdőnadrág, 3.) szórakoztató irodalom, 4.) egyebek.
Nagyon komoly következményei lettek ezeknek a hiányosságoknak. Fogmosás nélkül büdös volt a szám, emiatt elszalasztottam életem legnagyobb szerelmét a bárban, végül fizetnem kellett a hölgynek az éjszakáért, 800 USD-t (1. követelés).
Fürdőnadrág hiányában a napi úszás és napozás adagomat nem tudtam elvégezni, emiatt a közérzetem csapnivaló volt, amikor később kilátogattam a lovira. Így nem is találtam el a hármas befutót, ami huszonháromszoros pénzt fizetett (2. követelés: 23 000 USD az elvesztett 1 000 USD után).
A kedvenc könyvemet (modern skandináv versek) nem tudtam olvasgatni lefekvés után, emiatt nagyon nehezen aludtam el. A rossz alvás katasztrofális következményekkel járt, feledékeny lettem, így megismételtem az előzőleg elkövetett hibákat fordított sorrendben (3. követelés: 23 000 USD a lovin történt malőr miatt, és 800 USD ismét a hölgynek).
Amint látja, kibasztak velem rendesen, hát akkor fizessenek is rendesen.
Utoljára egy megjegyzés: művelt üzletemberként nekem is szokatlan, hogy néha durván fogalmazok, de az erősebb kifejezések az Önök által okozott idegi sérülések miatt tolulnak elő, nem akarom őket kitörölni. FIZESSETEK GECIK!!!
 
Üdvözlettel:
<Aláírás>
4. A levél hatása
Most már külföldön is vannak ellenségeid, nem csak itthon a becsapott üzletfelek, és az APEH nagycsalókra szakosodott elfogó egysége. De mi nem féltünk téged, lenyomod ezeket is.

A bejegyzés trackback címe:

https://leveltar.blog.hu/api/trackback/id/tr411758553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.02.17. 14:31:31

Visszatértem, végre olvashatlak megint! Neki is látok, és pótlom lemaradásom.
süti beállítások módosítása