A jól bevált szabályokat megtartanám a módosított játékban is, a tervezett változtatás a kockákat érinti. Több száz (ezer?) éve ugyanolyanok a dobókockák: az egymással szemben lévő lapokon a számok (pöttyök) összege mindig hét.
1. Kategorizálás
Kategória: Hivatalos
Alkategória: Kérés
Stílus: Rizikós
Célcsoport: APEH Szerencsejáték Felügyeleti Főosztály
2. Felhasználási javaslat
Ezt a levelet a kaszinótulajdonosoknak küldésre ajánljuk, a kaszinó nélkülieknek csak olvasásra, illetve a tanulságok leszűrésére. Az átlagember azt gondolja, hogy akinek van egy kaszinója, annak nincs szüksége levelekre, elég egy nagy zsák, amibe berakja a rengeteg pénzét. Hát nem!
Folyamatosan fejleszteni kell a szolgáltatásokat, ugyanakkor a költségek nem emelkedhetnek, a törvényeket pedig be kell tartani, mert szigorúan ellenőriz a Szerencsejáték Felügyelet.
Fejlesztésre itt az ötletünk, és ezzel a levéllel egyben jóváhagyást is kérhetsz rá az Ellenőrző Szervtől.
3. A levél
Tisztelt Főosztályvezető Úr!
 
Kaszinómban, a <kaszinód neve> egy módosítást tervezek bevezetni a Kocka (Craps) játékban, ehhez kérem előzetes állásfoglalásukat, ill. jóváhagyásukat.
Mint bizonyára tudja, a kockázást két dobókockával játsszák: fogadnak, dobnak és számolnak a játékosok. A jól bevált szabályokat megtartanám a módosított játékban is, a tervezett változtatás a kockákat érinti. Több száz (ezer?) éve ugyanolyanok a dobókockák: az egymással szemben lévő lapokon a számok (pöttyök) összege mindig hét.
Az én kockáim esetében azonban az egyessel szemben a hármas, a kettessel szemben a négyes és az ötössel szemben a hatos van. Az egymással szembeni lapok pöttyeinek összege így nem állandó, hanem 4, 6 vagy 11. Ez az apró módosítás gyakorlatilag egy új játékot hoz létre a meglévő környezet minimális változtatásával: nem kell az infrastruktúrán és szabályokon változtatni, mégis más stratégiát kell kidolgozniuk a játékosoknak a nyeréshez.
Könnyen belátható, ha a számok máshol helyezkednek el a dobókockán, akkor más szekvenciákat dobnak a játékosok, azaz a nyeréshez új módon kell fogadni. Olyan lesz a New Craps, mintha egy új játékot vezetnénk be, de bevezetési költség nélkül.
A dobási szekvenciákkal kapcsolatos matematikai bizonyítást most nem írom le, de elvégeztem egy kísérletet, így Ön is láthatja, más értékek jönnek ki a hagyományos és az új kockával dobva. Tízszer dobtam mindkét kockával, itt a kísérlet összefoglaló eredménye:
  • Hagyományos kockával a dobások: 2, 5, 5, 1, 2, 6, 3, 4, 3, 2
  • Új kockával a dobások: 5, 5, 3, 5, 1, 5, 5, 5, 2, 5
Az új dobókockát házilag készítettem el, a kiegyensúlyozása talán nem sikerült tökéletesen, de ez mit sem von le a kísérlet bizonyító erejéből: egészen mások az eredmények a két kockatípussal dobva.
A módosítás jelentősége igen nagy, mert a kockajáték az egyik legnépszerűbb fogadási forma a kaszinóban, és az új játék bevezetésével közel megduplázhatnám a forgalmat költségnövekedés nélkül. A játékosok igénylik az új játékokat, de nagy változásokat nem akarnak megszokni vagy megtanulni, ezért ez a módosítás pont megfelelő méretű a forgalomnövelésre: van újdonság benne, lehet stratégiát kidolgozni, de nem kell új szabályokat megtanulni. A nagyobb forgalom természetesen több adót is jelent, tehát az érdekünk közös.
Kérem az új játék jóváhagyását. Amennyiben óhajtja, bemutató játékot szervezek Főosztálya részére.
 
Üdvözlettel,
<Aláírás>
4. A levél hatása
Nem kockáztatsz nagyot ezzel az új játékkal, hiszen csak néhány új típusú dobókockát kell beszerezned. A Felügyelet pedig jóváhagyja az ötletet, amennyiben a bemutató alatt hagyod nyerni őket.

A Levéltár Éve

A bejegyzés trackback címe:

https://leveltar.blog.hu/api/trackback/id/tr842541943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2011.01.03. 20:45:32

Nagyon jó évkezdet, a levél is tetszik, meg a Levéltár éve is. :D

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.01.03. 21:08:26

@entropic:

Köszönöm, van reklámom is (50%-ban jön elő a blogon, a vérlázítóan pénzéhes Index lenyúlja a másik felét), és megy a kampány gőzerővel. Idén el kell érnem a 100 rajongót és a 10 EUR reklámbevételt. Nem kis célok ezek, de semmi sem lehetetlen, ha a vasakarat némi önteltséggel párosul!

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2011.01.03. 21:17:08

@Levéltáros:

A reklám is jól sikerült, csak nem akartam mondani, nehogy elbízd magad. :)
Amúgy régóta figyelem a blog növekedését, s hozzáértő prognózisom szerint a 100 rajongó simán meglesz idén.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.01.03. 22:05:32

@entropic:

Mondjuk szerintem is meglesz a száz, ha máshogy nem, regisztrálok 46 facebook usert :)
süti beállítások módosítása