Amikor 2010. november 1-jével Önt levéltárügyi miniszteri biztossá nevezték ki, akkor úgy éreztem, végre méltó figyelmet kapnak az eleddig mellőzött levéltárak, értő kezekbe ügyünk, hányatott sorsunk véget ér
1. Kategorizálás
Kategória: Hivatalos
Alkategória: Adakozás
Stílus: Professzionális
Célcsoport: Gyimesi Endre levéltárügyi biztos
2. Felhasználási javaslat
Ha levéltáradat még nem kereste meg a fideszes Gyimesi Endre, aki november óta levéltárügyi miniszteri biztos, akkor már nem is fogja. De egy levelet azért érdemes neki küldeni, kollegiális udvariasságból legalább.
3. A levél
Tisztelt Miniszteri Biztos Úr!
 
Amikor 2010. november 1-jével Önt levéltárügyi miniszteri biztossá nevezték ki, akkor úgy éreztem, végre méltó figyelmet kapnak az eleddig mellőzött levéltárak, értő kezekbe ügyünk, hányatott sorsunk véget ér, hiszen az Ön feladatkörébe tartozik, hogy konzultációt folytasson a levéltárak fenntartóival, a tulajdonosi jogkör gyakorlóival, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójával, vezetőivel, az áttekintés alapján javaslatot tegyen a fejlesztési igények európai uniós pályázatokkal történő összhangba hozatalára, e-levéltár, levéltári digitalizáció megvalósítására, valamint a hazai levéltári rendszer működtetésének esetleges megújítására.
Sajnos reményeim nem váltak valóra, a konzultáció a Levéltár Bloggal nem valósult meg, és mivel kinevezése 2011. április 30-ig tart, már nem is remélem, hogy megtörténik a kapcsolatfelvétel közöttünk.
Pedig megbeszélnivalónk lenne nem is kevés.
Én, mint a Levéltár Blog tulajdonosa és a tulajdonosi jogkör gyakorlója, vezetője és a tartalomért felelős szakmai irányítója egy személyben adhattam volna alapos és szerteágazó áttekintést a magyarországi levéltárak helyzetéről. Képet kaphatott volna egy önkéntes munkával létrehozott e-levéltár életéről, a napi problémáinkról, és talán meríthetett volna innovatív megoldásainkból társlevéltáraink, elsősorban a Magyar Országos Levéltár felvirágoztatása érdekében.
Levelemet nem panasznak szánom, és megértem, ha a temérdek munka mellett ránk már nem maradt ideje, csupán jelzem, hogy van a MOL-on túl is levéltári élet.
Amennyiben a miniszteri biztossága után a felszabaduló energiáit szívesen fordítaná önkéntes munkára, és a levéltárakkal sem akarja megszakítani a kapcsolatot, úgy örömmel látjuk szerzőink között, bizonyára sok érdekes és színes levelet tudna publikálni nálunk a mások hasznára.
Munkájához sok sikert kívánok.
 
Üdvözlettel:
<Aláírás>
4. A levél hatása
Talán egy új szerző?

A bejegyzés trackback címe:

https://leveltar.blog.hu/api/trackback/id/tr372815597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2011.04.15. 11:29:41

Remélem, megvalósul a kapcsolatfelvétel. Egy új szerző talán földobná a mostanra már kissé ellaposodott blogot. :D

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.04.15. 15:20:11

@entropic:

Sajnos nem tudtam neki írni, max. 1000 karaktert lehet neki küldeni, de abba nem fértem bele.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.04.21. 01:16:28

Azért az ötletgazdát igazán megnevezhetted volna... Szerintem ez a poszton is sokat dobott volna!

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.04.21. 10:50:59

@"the dragon":

Kivételesen igazad van, be kell ismernem, hogy te adtad az ötletet. Örökké hálás leszek érte.
süti beállítások módosítása