Mindent hasznosítunk, mert mindenünk hasznos.
Az álszerénység a tehetségtelenek menedéke.
Kérdés: Igaz, hogy a Levéltár a Magyar Távirati Iroda hírszállítója?
Válasz: Igen.
Az MTI (Magyar Távirati Iroda Zrt.) és a Levéltár kapcsolata új, még csupán teszteljük a „Van egy híre? Ossza meg velünk!” szolgáltatásukat, de a kezdeti tapasztalatok alapján bátran mondhatjuk, hogy rendszeres hírszállítói leszünk az irodának.
Az MTI részére átadott első hírünk a következő:
A magyar internet két meghatározó szereplője, az Index.hu Zrt. (index.hu) és a  Levéltár blog (leveltar.blog.hu) hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá szerdán. Ennek értelmében az Index mennyiségi korlátozások nélkül, saját levélként használhatja – akár módosított formában is – a Levéltár valamennyi publikált levelét, a Levéltár pedig jogosult rejtett utalásokat elhelyezni minden levelében, hogy az Index felületes levelezőit megszégyenítse a címzett előtt.
Uj Péter, az Index.hu főszerkesztője azt hangsúlyozta, hogy a megállapodással jelentős erőforrás átcsoportosításra lesz lehetősége a lapnak, az üzleti levelezés racionalizálásával felszabaduló munkaerőt a minőségi problémákkal küszködő Szórakoztató osztály kapja meg. A levelekben elhelyezett esetleges rejtett utalásoktól nem tart, az Index ügyfeleinek színvonalát ismerve a nyilvánvaló piszkálódások felett is át fog siklani mindenki – tette hozzá.
Levéltáros Gedeon, a Levéltár vezetője elmondta, hogy azért kereste meg ajánlatával az Indexet, mert a cégcsoporttal folytatott levelezése során felfigyelt az Indextől érkezett levelek megengedhetetlenül alacsony színvonalára, és a levelezési kultúra szinte teljes hiányára. A Szórakoztató osztály fejlesztése pedig nemcsak az Index, hanem az egész magyar netes közösségre jó hatást fog gyakorolni.
A két webóriás együttes forgalma a Median Webaudit (www.webaudit.huadatai alapján (egyhavi átlagos látogatottsági adatokat figyelembe véve) a teljes magyar internet csaknem 20%-át fedi le, negyedikként az [origo], az iWiW és a Startlap mögött.
(Levéltár)
Választ még nem kaptunk az MTI-től, de nézegetjük a napilapokat, hol fog feltűnni a hír. Addig pedig érdekességek az MTI hírarchívumából a Mandineren.

A bejegyzés trackback címe:

https://leveltar.blog.hu/api/trackback/id/tr902247946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2010.08.31. 15:19:42

Egyrészt nagyon bírom, hogy ugyanazt a témát ennyiféleképpen tudod tálalni, másrészt viszont most már kezdem sajnálni az Indexet, annyiszor az orra alá dörgölted, hogy maximum csak a Levéltár leányvállalatának szerepére pályázhat. Lehetnél kíméletesebb is!

Styxx 2010.08.31. 15:31:32

Egy volt egyszezonos NBA-s kosaras nyilatkozta:
Sosem felejtem el, amikor egy meccsen Michael Jordannal hetven pontot szereztünk. Ő hatvankilencet, én egyet.
amúgy hosszútávon szerintem rossz stratégiai döntés volt az Indexet választani. Öt év múlva majd meglátod, hogy a vakond bokája alatt lesznek, míg a final24.blog.hu sólyomként fog szárnyalni.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.08.31. 16:01:43

@Styxx:

Egyelőre még az NBA-be akarok bekerülni, a final24 mellé :)

@entropic:

Valójában a Facebook a célpontom, az Indexen csak gyakorolni szoktam. Olyan portál lesz a Levéltár, ami maga az internet, amivel a FB is próbálkozik, nem is sikertelenül. De azért ne sajnáld őket, a bevételeinket tekintve még ők diktálnak.

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2010.08.31. 20:16:48

@Levéltáros:

Szerintem minden esélyed megvan, hogy elérd a célodat. Elég, ha csak arra gondolok, hogy amikor elkezdtem a blogodat olvasni, kb. 10-12 rajongód volt a Facebookon, most meg már több, mint a duplája.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.08.31. 20:48:42

@entropic:

Köszi. Hosszú és véres küzdelem ez a facebook rajongókért, de nem adom fel, megyek előre ezerig.