1. Kategorizálás

Kategória: Céges
Alkategória: Elismerés
Stílus: Kemény, kérlelhetetlen
Célcsoport: Beosztottak
2. Felhasználási javaslat
Annyi hiba után a beosztottaid végre valami eredményt produkáltak, siker a láthatáron. A babérokat természetesen te aratod majd le, de némi elismerést megérdemelnek ők is, mert tudod, hogy néha lehet motiválni korbács helyett kenyérrel is.
Hasznos ez a levél nagyon, mert a következő hibázáskor a kollektív leszúrás sokkal hatásosabb lesz. Ne használd túl gyakran, mert a végén még ki kell fizetned a bónuszokat, pedig az éves költségvetést eleve úgy tervezted meg, hogy fizetéscsökkentés is lesz néhány embernél.
3. A levél
Kedves Kollégák!
 
Örömmel látom, hogy még mindig tudlak benneteket motiválni, végre összeszedtétek magatokat. A <projekt neve> projektünket határidőre, a terveknek megfelelően, a költségeket nem túllépve, az ügyfél legnagyobb elégedettségére – kicsit sok már a jóból, ugye? – leszállítottuk. Gratulálok mindenkinek, szép munka volt!
Nem szeretném azonban, ha a siker a fejetekbe szállna, még sok idő van hátra az év végéig, sok alkalom a bónusz elvesztésére. Az, hogy folyamatosan kontrollálom a futó projektjeinket, részben garancia lehet a minőségre, de egyedül nem tudok minden hibát kijavítani, nektek is részt kell vállalni a munkából.
Bízva abban, hogy a mostani jó munka lesz cégünknél a standard, megelőlegezek egy kis jutalmat: a múltkori bónuszlevonásokat ideiglenesen felfüggesztem.
További jó munkát.
 
Üdvözlettel,
<Aláírás>
4. A levél hatása
A talpnyalók válaszlevélben erősítik meg azt a hitedet, hogy a siker egyedül a tiéd. Ha pedig ügyesen mutatod be az eredményeket a főnöködnek, talán fenntarthatod még egy darabig a nélkülözhetetlenségedről szóló véleményt.

A bejegyzés trackback címe:

https://leveltar.blog.hu/api/trackback/id/tr101652802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása