Magunkról azt szoktuk mondani, hogy viccesek vagyunk, de ennek a helyes olvasata a következő: mi vagyunk a viccesek.
1. Kategorizálás
Kategória: Közösségi
Alkategória: Jópofa
Stílus: Nagymenő
Célcsoport: Noname blogger
2. Felhasználási javaslat
Rögtön az elején leszögezzük (és nem: muszáj megemlítenünk, vagy szeretnénk kijelenteni, hanem: leszögezzük), hogy ez a levél nem a Levéltár valamiféle nyakatekert sajnálkozása vagy önreklámja, mert mi címlaposak vagyunk minden jelentősebb nemzeti ünnepen – a Mikulás nem jelentős –, hanem ez a jogos válasza egy felelősségteljes szolgáltatónak, ha nímandok zaklatják folyamatosan.
Tehát: megkaptad a szokásos panaszlevelet a kezdő bloggertől, aki pár poszt után reklamál, hogy senki nem olvassa, és összeesküvés meg ilyesmi. A ’Szánalmas, törölni’ dossziédba teszed, de mert pont csillantani akarod remek újságírói képességedet, összedobsz egy frappáns választ, bcc pedig az egész szerkesztőség, hadd legyen egy jó napjuk, és lássák, hogy még mindig te vagy a legnagyobb. Irónia, finoman adagolt trágárság, épp annyi, amennyitől vicces és nem bántó a levél, és pont úgy, ahogy tanítod a kávégép mellett a többieknek.
Ne fáraszd a levél megírásával magad, itt van, te inkább a szókimondóbb cikkekkel foglalkozz, az növeli igazán a példányszámot.
3. A levél
Drága Blogger!
 
Tegeződjünk, mert mi bloggerek is vagyunk, nemcsak a szolgáltatód, és egymás közt ez így szokás. Szokás még egyébként a durva és öncélú trágárság finom szabadszájúság is, majd látni fogod. Pina.
A pertu után pedig néhány gondolat a leveledhez, ami az egész Főszerkesztőség figyelmét felkeltette: cseréljünk helyet a neten, azaz az index.hu címen a blogod jelenjen meg, mi csak rajtad keresztül legyünk elérhetők. Kérésed megoldható, mi magunk között ezt reklámnak hívjuk, de te hívhatod cserének is, ha fizeted. Drága, de neked való, drága blogger. Ha érted a poént.
A megjegyzés nem véletlen, hiszen olvastam a leveledet, és érzem az elszántságot meg az akaratot, de szart arat, ki szart vet, ez kevés a világhírhez. Magunkról azt szoktuk mondani, hogy viccesek vagyunk, de ennek a helyes olvasata a következő: mi vagyunk a viccesek. (Azaz nem mások, és azért fejtem ki, mert a leveled alapján én bizony némi prekoncepcióval élek az irányodba.) Ez a mondásunk most általad fényes igazolást nyert, köszönöm a megerősítést.
Üzleti modellünk lényege az intelligensnek látszó, kissé trágár és mindent fikázó tartalmak közlése, mert ez vonzza a sok középszerű olvasót, az meg a sok reklámot. Azaz kicsit föléd lövünk, legalábbis a blogod színvonala alapján. Ha képes vagy a ’Pina fasz együtt basz’ magasságába emelkedni, ugyanakkor szórakoztatóan nevelni és humorosan szórakoztatni a népet, talán egyszer kirakunk a ketrecbe. Addig pedig rendületlenül írj tovább, a betű nem üt vissza. A publikáció már neccesebb.
 
Üdvözlettel:
<Aláírás>
4. A levél hatása
Ha feljavítod néhány durvább trágársággal a levelet, akár az éves olvasói üzeneteket tartalmazó válogatásotokba is bekerülhet ez a gyöngyszem. A hírneved pedig tovább nő, megkerülhetetlen része leszel a magyar blogtörténelemnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://leveltar.blog.hu/api/trackback/id/tr801830104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása