Egy csaknem 40 éve fennálló vita végére szeretnék pontot tenni; egy tudományos kérdésre szeretnék választ kapni; egy problémát, ami az Önök illetékességi körébe tartozik, szeretnék megoldani, megoldatni.
1. Kategorizálás
Kategória: Közösségi
Alkategória: Tudományos
Stílus: Akadémikus
Célcsoport: MTA
2. Felhasználási javaslat
Ha van egy régóta megoldatlan kérdésed, akkor kérj választ a legprofibbtól, vagy ha az nem válaszol, akkor egy dobogóstól; mi a Magyar Tudományos Akadémiát ajánljuk.
3. A levél
Magyar Tudományos Akadémia
Filozófiai és Történettudományok Osztálya
Szabó Miklós, az MTA rendes tagja, osztályelnök
 
Tisztelt Elnök Úr!
 
Nemrégiben látogattam meg a Magyar Tudományos Akadémia honlapját, és mivel szenvedélyesen érdekel a történelem, először a Filozófiai és Történettudományok Osztályának lapját olvastam el. Az Osztály munkáját bemutató szövegben találtam egy számomra nagyon fontos részt, ide is másolom, nehogy azt higgye, hogy kitaláltam (kiemelés tőlem):
Állást foglal tudományos, tudománypolitikai, tudományszervezési kérdésekben, véleményt nyilvánít a kutatóhelyek tevékenységéről, elsősorban az MTA kutatóintézetei és az MTA által támogatott tanszéki kutatócsoportok tudományos munkájáról. Általában figyelemmel kíséri, értékeli és segíti valamennyi, az illetékességi körébe tartozó területeken folyó tudományos tevékenységet.
Egy csaknem 40 éve fennálló vita végére szeretnék pontot tenni; egy tudományos kérdésre szeretnék választ kapni; egy problémát, ami az Önök illetékességi körébe tartozik, szeretnék megoldani, megoldatni.
Némi háttér információt adok a kérésem gyökerének megvilágításához.
Baráti köröm magja még az óvodában alakult ki: egy csoportba jártunk három éven át, és bár később elszakított minket egymástól az élet – különböző általános- és középiskolákba jártunk, munkahelyet is máshol választottunk –, mégis a mai napig összetartunk, mert az első évek meghatározóak voltak számunkra. Negyven felett is heti rendszerességgel találkozunk, óvodai jelünket használjuk a baráti emailek aláírásakor, és keressük a választ néhány olyan kérdésre, amik a barátságunk elején vetődtek fel.
Amikor az óvodában először hallottunk Mátyás királyról, mindannyian királyok akartunk lenni, hiszen a király a legerősebb, a legnagyobb hatalom a világon. De aztán egyszer valamelyikünknek otthon mesélt az Anyukája a Császárról. A Császár biztosan hatalmasabb a királynál, gondoltuk, hiszen a király egy ország felett uralkodik, a császár pedig több országot is vezethet. De később megismertük a Cárt, a hatalmas Orosz Birodalom uralkodóját, aki egymaga annyi földet birtokolt, mint a sok európai király összesen. De a Kínai Császár, annál csak nem lehet senki hatalmasabb, hiszen a kínaiak olyan sokan vannak, hogy legyőzhetetlenek, és akkora falat emeltek, aminek párja nincsen! Aztán egy képeskönyvben láttuk, hogy a Mongol Kán legyőzte a Kínai Császárt.
Elnök Úr,
Elképzelheti ezt a hatalmas kavarodást a kis gyermekek fejében: ott az a sok uralkodó, az emberiség történelmének megannyi nagyszerű alakja, és nem tudjuk eldönteni, melyik is a legerősebb pozíció, a legmagasabb rang.
Negyven éve nem tudjuk lezárni ezt a vitát, bár azt megvallom, hogy a király pozícióját már nem tartjuk versenyben, elvetéséről konszenzus alakult ki. A fentiek alapján tehát a következő kérdés eldöntéséhez kérem a segítségét, tudományos alapossággal megvizsgálva, cáfolhatatlan bizonyítékokkal alátámasztva:
Melyik a legmagasabb rangú uralkodói pozíció, amely valaha is előfordult az emberiség történelmében?
Válaszát mély tisztelettel várom, és előre is köszönöm, hogy segíti az Őzike Csoport Baráti Körének legrégebb óta fennálló vitájának lezárását.  
 
Üdvözlettel:
<Aláírás>
4. A levél hatása
Ha nem kapsz választ, akkor megtaláltad azt a problémát, ami még az akadémikusokon is kifogott.

A bejegyzés trackback címe:

https://leveltar.blog.hu/api/trackback/id/tr62384685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2010.10.21. 01:15:52

Remek levél. Ez a téma engem is foglalkoztatott óvodás koromban, de az azóta eltelt évek során valahogy a háttérbe szorult. Most viszont újra feltámadt bennem a kíváncsiság, úgyhogy nagyon remélem, hogy lesz egyszer válasz a kérdésre.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.10.21. 22:54:26

@entropic:

Egyelőre nincs válasz sajnos, biztos elfoglaltak az akadémikusok.

A rengeteg gondolkozással töltött év után egyébként szerintem a cár a legnagyobb, az oroszokat soha senki nem győzte le, legfeljebb saját maguk, de újra kialakították a cár intézményét, még ha máshogy is hívják.

Egyébként meg olvass utána, pont neked való feladat.

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2010.10.21. 23:36:38

@Levéltáros:

Inkább megvárom az MTA állásfoglalását, elvégre az az igazán mérvadó. A történelem és a politika amúgy sem az én területeim, ezek túl valóságosak.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.21. 09:17:59

@Levéltáros: Kedves Gyerekek!
Nagyon örülün a leeveleteknek. Sajnoshogyazonban a történelemmel van két apró bibi, amivel kapcsolatban majd, ha felsőtagozatosok lesztek, még nagyobb homály telepszik a fejetekbe:
1. A történelem nem diálektikus haladvány.
2. Su Nang Jao Taa Hü Lie orvos idejében a ma Kína néven ismert birodalomkonglomerátumban 369 császár és 4793 király uralkodott valami 739812 fejedelem közreműködésével.
3. Csak Su doktor 36 császár és 72 király orvosa volt egyidőben.

Amerikában egy 379 lakosú település nem csak város, de egyben Dél_Utah Kukorica Csutka Fővárosa is.

A romániai Alba Iuliában 4 cigány császár és 247 cigány király él. És Cioba Császár, Mindencigányok Ura ráadásul nem is Alba Iuliában él!

Nem akarom kis lelketeket megríkatni, de pl Magyorországbnak volt, hogy három királya volt, néha egy se de akár két császára is. Előbb kezdte uralkodását IV. István s utána jött a III. Volt II. Mátyás, de ebből még a II. se igaz Volt, aki meg se koronáztatta magát és Király violt és még L.- Norbi de Király –ig el se jutottam.

Nagyon nehéz gyerkek a Kétfaszú Kutyákok élete, nagyon nehéz.
Vigyázzatok a sok hülyéskedéssel, mert úgy jártok, mint Michael palin járt Djatszo úrral, aki a Dalai Láma szokott lenni, mégsem textilalapanyagot nyírnak le róla. Hülyéskedni nem lehet olyan beképzelt nagy pofával, mint Michael Palin, mint ahogy nem biztos, hogy az a faszi, aki 33 évesen a Brályen életére képes volt, az humoránál marad 52 éves korában is. Djatszo úr két mondatban majmot csinált Palin úrból és még ő kért elnézést. Palin úr viszont elfelejtetet megköszönni, hogy csak majmot csinált belőle Djatszo úr és pl nem jakot egy sókaravánban.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.21. 09:19:15

Képtelenség az elütéseket meg helyesírásihibákat kijavítani, pedig most már bika géppel próbálom utolérni a blogmotor gyújtáshibáinak rapszódikus ütemét.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.02.21. 20:24:06

@Frick László Emlékzenekar:

Ezek alapján a diktátorok kifejezetten pozitív emberek, hiszen ebben a káoszban akartak rendet vágni, egyetlen uralkodóként az egész világ felett uralkodni.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 02:33:28

@Levéltáros: Tiszteljékl már meg légy szives annyival, hogy ha én házi kecsketejből és a saját készítésű befőttemből kavart ízes kefírrel kínállak, akkor nem a Lidl-be szaladsz le valami NSZK ímport, természetazonos aromákkal és szárított gyümölcsből készül,ízfokozóval ínycsiklandtató micsudával kínálsz. Amit a TASZ boltban ingyen is megkapni, sőt, aki osztogatja, minden karton után kap egy nyalókát, tíz nyalóka után pedig egy logo-s széldzsekit.

Nézzél már rá a térképre, ha ráérsz.

Nem gondoltam, hogy majd cizellálnom kell a kínai képet azzal, hogy ezen birodalmak (mint Alba Iulia királysága) részhalmazai is egymásnak, únióik is vannak meg persze diszkrét területei. Alba Iulia királyai királyi palotákat (lakhandi) építenek, A lakhandi 24 WC csészéje minden aranya arasza budapesti bérkoldusok Horn-tallérjából származik.

És ezek a királyok is budiba szarnak a szobakonyhás valódiház mögött.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 02:36:44

@Levéltáros: Az én királyom nem a te császárod és a császárod nem fejdelmem nekem. Dél-Utah Kukorica Csutka Fővárosa nem is a kukorica csutka fővárosa, hiszen aa szomszéd városban (és természetesen!) a 785 lakosú Dél-Utah Gyalog Kakukk Fészké-ben több kukorica terem.

Ráadásul Kőszeg Feri bácsiék sokkal régebbóta nyomkodják az ennmaguk kakálta spanyolviaszkból való gumicsontokat a Helsinki Bizottságban és még történetük is van: tettek.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 02:48:39

@Levéltáros: Eeleve mit akarsz a "király" vagy "császár" fogalmának a királyságok és császárságok magyarországi bukása után keletkezett hivatalos verziójával.

Van pl Heinrich Mannak egy kis olvasmánya, a IV. Henrik. Ez a könyv egy bizonyos Henri Bourbon de Navarra nevű kistermetű fickóról szól. Úgy, és most vedd elő a készletedből a Bourbonokra vonatkozó klisét és nyomdázzá szépen! (ti. hogy egy Bourbon nyakát elguillotine-ozván mindét is elmetszéd.. hehehehe)

Azt, hogy Párizs megér egy misét, a kliségyűjteményed szerint ez a henrik fickó mondta, pedig Guise herceg.
Ja, elfelejtettem, hogy pl Kelet-Frankóniában (a mai NSZK terültén) nemhogy herzegek, de egyes őrgrófok is császárai voltak a maguk birodalmának.
Ha ráésrsz, nézegess olyan régi történelmi térképeket, amin egy-egy ilyen birodalom úgy néz ki, mint valami paca, egy nagyobb ploatty és körülötte másszínű tengerben még ploattyok.

A nyomdakészleted szerint a Középkor embere felvilágosulatlan és buta volt.

Pedig a középkor embere fölkelt az egyik pacából és átment hat pacával arrébb, azt mondta, hogy az ő neve Jacques és mondott egy mesterséget, amihez ért.
Ja, elfelejtettem mondani, hogy a pacabirodalmak korában valamirevaló BUTA SÖTÉTKÖZÉPKORI BABONÁS EMBER 3-4 nyelven is beszélt.

Senkinek nem tűnik föl, hogy a sötét középkorban egy alnémet tolmács nékül beszélt egy felnémetel. Úgy értem, martin Luther előtt 300 évvel.

Szóval ez a kelet-frankóniai (ez földfrajzi-történelmi név, kb 40 hercegség és grófság pacaösszfóttya) elhatározta, hogy ő francia és kész,. lett francia..

Folytassam?

A Nagy FRancia Forradalom végsőereménye Bonaparte Napóelon idejében, csata előtt a tisztek, minden sereg tisztjei, ellovagoltak valamely közeli csárdába inni. Beléptek az ivóba, némán odabicentettek az ellenséges tiszteknek és kértek bort. vagy égettszeszt. Esetleg szobára mentek valamelyik ilyen célra is szolgáló lányal. Fogta a faszát és belegyúrte abba a pinába, amiben 17 perce egy ellenséges tisztnek volt jó.

Úgy, most fogjad az araszodat, tedd ebbe a képbe és mérd át valamelyik pesti romkocsmába.

Köszönöm a figyelmed.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 02:51:37

Ráadásul Alba Iulia autóval megjárható egy nap + report.

Cioba császár pl templomot is épített, a pincéjében bádogosüzem korszerű zónijósmércés utcai szemeteseket gyárt. Bukarset utcáira, ahpl az autóbuszok átlagéletkora immár 3-4 év. Ja, mert szabadidejében Cioba császár bádogos vállalkozó.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 02:56:03

Gondolom testvérem, te városi gyermek vagy, úgyhogy nem találkozhatál olyan istencsászár hercegfiával, mint egy vidéki termelőszövetkezet általános-elnökhelyettesének a fia. Nos, ez az általános elsőhelyetes az istencsászársága melett szabadidejében a termelőszövetkezet valóságos, titkos belső elnöke volt. A kor elmaradott fogamzásgátlási viszonyai mellett, neki nem keleltt a faszát kihúznia ejakuláció előtt az irodista nők vaginájából úgy, mint bármely irodista nő férjének.

Így sokszor előfordulhatott, hogy a nem-is-téeszelnök fia karikás ustorával féltestvérét cserdítette nyakon, tudatlan..
és mopst jön a lényeg Ez az ember, ez azu ltalános-helyettes szerepel egy 1946-ban írt múlbanbúúbánatos novellában, mint mezítlábas agrárproletár, aki a földosztáskor leverte a mezsgye cöveket azzal: "Ezt én ide leütöttem! -d e csak az életem árán engedném kihúzni!

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 02:59:36

Az informácisebesség kb olyan érzékicsalódást okoz, mint a nagysebességgel autózó gépkocsivezetőben. Afféle csőlátás alakul ki. Ennek a csőlátásnak az igézetében az győz, aki a csőbe tud tolni valamely látványt. A sofőrt a gépkocsivezetőtől az különbözteti el
a tükörbőltolatás képességei meleltt-
hogy a tükrök periferiális látásának a mezejében vannak
illetve ha nem, akkor felemeli a kövérre ült seggét a sofőrülésből s így meglátja a tükörholtterében bátran bicikliző Hajtás Pajtást.

Aki persze saját példátlanügyességének tudja be, hogy a kamion nem lett ráhúzva sávváltáskor.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.02.22. 09:15:26

@Frick László Emlékzenekar:

Te kevered a királyt a helyi menőcsávóval. Az lehet, hogy egy herceg vagy gróf élet-halál ura volt a birtokán, de az országnak egy királya volt, és ha nem támogatta a királyt az adott herceg, akkor előbb utóbb vagy meghalt, vagy király lett. Mint az egyik Guise, aki a katolikus liga fejeként királynak gondolta magát, aztán III Henrik kinyírta, gondolván, hogy akkor nem akadékoskodik. Persze utána őt is megmerényelték.

A lényeg, hogy a király egyel feljebb állt, mint a többi.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 09:43:36

@Levéltáros: Főnököm, te a fustélyra kardot, ha én arra kardot, akkor meg disznólábat emelsz? Döntsük akkor el, hogy a királyróll, mint olyanról beszélünk-e, pl Odüsszeusz királyról, aki a matriarchátus hanyatlásában (még néhány szigeten nőuralom volt, pl a phaiákoknál) úttörő volt abban, hogy nem ment bele a játékba, sőt, szembeszállva a régi renddel elsöpörte a "versenyeztetés" intézményét és örök férfikirállyá emelte magát.
Most figyelj, jön a lényeg, ezt nem ismerhetitek ti, akik a diálektikus materializmust ennyire ügyesen kevergélitek el a polgári (egzisztencialista) relativizmussal. Most dönts már el, hogy maradsz a marxista tanoknál (LMP) vagy liberális módon (pl IV: Heri) értelmezed a király fogalmát!

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 09:52:39

@Levéltáros: A király király. És kész. Hogy jössz te ahhoz, hogy egy kínai királyság királyát le lokális helyi menőcsávózd! A vajda, a fejedelem, az őrgróf és a herceg irálycsávó a maga területén. Ha a hercegnek nem parancsol senki (sem a Jászság, sem a Kúnság sem a karcagi bíróság) akkor mindegy lehet, hogy ő vajda, herceg vagy őrgróf. Ha hitbizománya néki az egész hercegség, amihez tehát nincsen oklevélileg köze az aktuális királynak. Ha a királynak engedélyt kell kérnie a herceg területén való áthaladáshoz, akkor a herceg=király.

Az a bajod, hiogy gyorsan utánagugliztál Guise hercegnek meg ennek a hájas baszógép III. Henri-nek. De nem olvastad el a könyvet, így nem tudod, mi a királyság lényege.
Ez: a lokális királycsávó, Csák Máté, kéjúr vagy mittudomén ki se meri húzni a bokáját a hitbizományából (pl Püspökladányról) Ha börtönben van, csíkcigarettákat kell letennie ahhoz, hogy ne legyen köcsög júlia.

Ha azonban a király nemrtelativizálható király, akkor két kisérőjével bémegyen a tanyába a parasztok közé, persze a szokásos koszos ingében (Hnerinek olykor öszesen 3 db ingje volt, de néha az aktuális 6-7-8 nőjéből egy se mosattatta azt ki a mosóasszonyaival...

Ezt képzeld el mos szépen mai környezetbe:

A parasuztok vagy tucatnyian, nagy mahomet emberek, zabálnak az asztalnáál és akkor bejön a király, háromszál kard, ő maga 157 cm magas, kis kackiás bajszos csávó.

Kérdik kiféle, mondja, ő egy úr.

A paraszt azonnal felismeri, még fent van a kóbásztőtő az asztalon, bicskával a szalonna mellől odanyúlván a két és fél embert miszlikbevágván betőtenék a kóbászba.
És nem teszik.

mert ő a király.
Szépen eljátszák ezt, a király úgy tesz, mintha nem tudná , hogy a parasztok tudják, ki ő.

Azért mindent nem árulok el neked, mért nem tőtenek kóbászt a királyból, a IV. Henri-ben van egy igen hasonló történet (ott valami baromfi van terítéken)

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 09:58:49

@Levéltáros: Pedig szépen figyelmeztettelek, hogy még ma is 1986-os tankönyvekből tanítanak, de te nem ügyelsz a szép szóra.

Nem csupán Hunyadi Mátyás, de még nagyrakásra királyok nem az erőszakszervezeteik terrojában voltak csupán királyok. Pthruu, hogy is tudnám ezt szemlélteni. Úgy képzelitek el a királyt, mesefilmek alapján, hogy elől ezer lovas, hátul ezer lovas, a városon áthaladvást húsravágják kétódalt a népeket.

Olyan királyaink voltak, akik részegen kóboroltak heteken át egy szál ümmögben gatyában, csak boros fakupájokat vívén magokkal.

bezzeg, amikor a szerintetetk buta heőjdemogyorókokokm komenyistáznak és eközben nem tu8dják elképzelni Szabó Jánost, a LEHEL hűtőgépgyár urát a BMW-jével, ahogy vasárnap délután bekunkorodik a modern épület elé és fölliftez az egy emeletet elfoglaló rezideciájába.

Ahogy a nép, Jászberény népe néz föl sóhajtva a kékes torony a veres alkonyatban, ahogy A csík világol a torny majdnem-a-tetején.

Nem tudtok elképzelni egy embert, aki nem egodeista, ez a baj.

Szerencsére nem az én bajom.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 10:12:07

Másik példa a nemkirály: Janko Zapolje soha nem volt király. Katalinkirálynak nevezték, ami kb a pünkösdikrály ősziváltozata. Mindszenti Gábor írt valamit az Öreg János Király-ról, de Zapolje-t még a mai ember se látja királynak. Zapolje gróf volt, de a legmélyebb igazság: egy zsíririgy büdös tahó paraszt volt, hiába nyerte el a grófi címet.

És most lapozzunk vissza Hunyadihoz, aki szintén büdös paraszt (ráadásul móc!) unokája volt, félig talán móc, félig meg "egyéb délszláv" de egyáltalán nem magyar. A mostani relativisták -mert őnekik mindig külön kell álni, szivesen fikázzák Mátyást nemigazságosnak, terrorkirálynak, aki nyúzta a népet és dúló autokrata volt.
De aztán megint a relativisták azok, akik pl a Törökmagyarországot relativizálják (lásd erről bs395 és m-m-sz "vitáját, amiben bs395 a te módszeredel operál, ha fustély, akkor disznólábat ránt, disznólábra meg aszongya, fustélyban egyeztünk!"

Sokmindent el lehet mondani Mátyás megkisebbítésére (elsősorban azt, hogy király volt, ezzel el is ássa magát mondjuk egy 1951-ben aktív népnevelő előtt, aki szövőnőaktívák értekezletére készül gyújtóhatású antifeudalista oratio-val) Pl Mátyás kurvára falánk volt, ez lett a veszte, betegre zabálta magát.

A relativisták, lásd esterházy, a kurucokat hótt lefikázák és a labancokat relativizálják fasza (passend) gyerekeknek.
Ekkor gyorsan a fostélyra én is fustéllyal döfök, igyekezni kell:
Ki rendelte a habsburg kezére a nagyon is jólismert uraiban feszt meghasonló, fenekedő kiegyezésre pragmaticá-ra képtelen magyar főurakkal ellenben (magyarul kibaszva?)??? Mátyás!
Na, akkor ezt passzintsuk csak össze szépen! Akkor: mégiscsak igazságos Mátyás. De nem valami kéthetes, nyolchónapos vagy hatesztendős igazsága volt neki, hanem századokon át ható. Senki más jóformán, csajk Mátyás látta az, hogy a Török birodalom mekkora rothasztó métely. Akkora, hogy ha ma bárhol járzs az egykori Török birodalom területén, most is az orrodba csap a bűz, az émelyítő, az ökrendeztető, ott van mindenütt. És Mátyás azt mondá keservvel, hogy a feudális anarchiánál még Ferdinánd és a leszármazottai is jobbak, majd lesz valami (és lett is 1686-ban.

És még 15 év se telt és máris az urak ki-mutaták a fogafehérjöket.
Heőjj de faszagányos vót, hogy nem vót királyunk azitán, mert ugye Vízbefútt Lajóss se vót az...

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.02.22. 14:58:16

@Frick László Emlékzenekar:

Francia történelmi műveltségem nem gugliból nyertem, hanem Merle Francia históriáiból. Nem tudom, melyik a nagyobb gáz. Hiába akarod királyi rangra emelni a helyi nagyembereket, azok nem lesznek azok. A végén még kiderül, hogy valami noname báró vére csörgedezik ereidben, azért kardoskodsz ennyire.

Mindenesetre megszületett ez a nagyszerű mondat, emiatt már megérte a posztot megírnom:

"Úgy képzelitek el a királyt, mesefilmek alapján, hogy elől ezer lovas, hátul ezer lovas, a városon áthaladvást húsravágják kétódalt a népeket."

Ez mindent visz, és igen, így képzelem el, majd be is írom egy mesébe, ha nem felejtem el és megengeded.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 16:14:11

@Levéltáros: Mind a ketten elbasztuk (vagy Merle?) mert IX. volt és Károly, a kövér élveteg

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 16:21:17

@Levéltáros: Látom poenosra veszed, mondjuk ez is a jógyerekek kedvelt művelete (ti. hogy hülyéskedel az ezerelőörsös ezerutóvédes képemmel)
Pedig sokkal jobb a Jim Morrisonként (de testőrök nélkül) tökrészegen egy szál kupával kóborló király.

Pl nagyon érdekes: Ha IV. Henri olyan király lenne, amilyennek most agitációspropaganda okokból a mesébe, amit hogyne engedné meg, nem vagyok én TASZ-os, hogy ne legyek megengedő, én megengedek mindent, tüllem oszt, tudod..

Naszóval, ha Henri IV olyan király, akkor meg se tudják ölni. (a végén)

Pl lehetett vele labvdászni, ezt írja Merle? Az 52 kilós kiráély ilyen 10-11 kg-s medicinlabdaszerű dobós játékot akár naphosszat is eljátszott ingebn gatyában, csúgfolták a pórok, hogy néz ki.

rengeteg ilyen történet van.

Császár: V. Károly CSÁSZÁR BAZDMEG CSÁ[szün.] SZÁR Az V. Károly.
Szóval elbukott egy csatát, a csata után elvonultak előtte a katonái és őt csúfoló, gúnyoló trágár énekekkel.
Ezt szerinted máma a demokratikus erők, a népfront, a republikánusok, a baloal, a liberálisok mely dísze viselné el.?,
Ezt nem írod meg mesében, mi??
süti beállítások módosítása