Tisztelt Olvasók!

 
Olyan disznóságról számolok most be, amihez képest bármiféle nemzetközi összeesküvés kedélyes gyerekcsínynek tűnik. Tudom, hogy az Indexet már mindenfélével megvádolták, és biztosan bűnösök is a nagyobb természeti katasztrófákban meg a biciklikerekek kipukkasztásában, de nem gondoltam volna soha, hogy posztlopásra és a statisztika meghamisítására vetemednek.
A szokásos ellenőrző körútjaimat tettem meg a Levéltár körül, amikor egy apró szabálytalanság ragadta meg a figyelmemet. (Remélem, hogy mindenki tudja, az apró dolgokat követve derülnek ki mindig a legnagyobb disznóságok, ennek dramaturgiai okai vannak.) Éppen 2010. augusztus 23. volt, és aznap jelent meg Levéltáros legújabb posztja, a százhatvannegyedik. Még nem mondtam soha, de bizonyára mindenki tudja, hogy a Levéltárban nagy a fegyelem és pontos az adminisztráció, mert összeomlanánk, ha nem katalogizálnánk a leveleket rigorózusan. Ide is teszem az egyik adminisztrációs segédletünkről a fotót, lássa mindenki, nem összevissza beszélek.
 
Nagyon bogarászni nem érdekes, mert nem látszanak a részletek (azok minősített adatok), csak jelzem, hogy nem azért volt a 164. levél az augusztus 23-i, mert a hasunkra ütöttünk, hanem azért, mert volt előtte pontosan 163, szabályosan nyilvántartva.
A blog.hu statisztikáit is leellenőriztem szokás szerint, mennyi posztot is tartanak nyilván szeretett főnökünkről. Csak pislogtam, amikor megláttam a 159-es számot. Öt levelünket ellopta az Index! Világraszóló skandalum, 3,05%-a a publikált leveleinknek eltűnt! A bizonyítékot csatolom.
Jelenleg azt keresem, melyik öt levélről állítja a blog.hu (az Index csahos kutyája), hogy nem is publikáltuk. Egyelőre jóindulatúan feltételezem, hogy ez az egész bűnügy nem az Index agyszüleménye, hanem a blog.hu szerkesztői kényszerítés hatására lopták el a posztjainkat. Nyilván szexbotrányokba keveredtek, ezt az [origo] vagy az albán maffia megtudta, és megzsarolta őket.
Amint megvan az utolsó részlet is, továbbítom az egész paksamétát az ENSZ, az IMF és az Interpol illetékes szerveinek.
 
Üdvözlettel:
                Katonai Biztonsági Hivatal
 
Kiegészítés:
KBH kollégám elfelejtette, hogy öt poszt az ő neve alatt jelent meg, és 159+5 = 164, pontosan, ahogy a blog.hu (az Index csahos kutyája) nyilvántartja. Elnézést a kellemetlenségért, nem lesz semmiféle feljelentés. Ezért. Egyelőre.
Levéltáros
Ui.: Ez a poszt pedig marad figyelmeztetésül mindenkinek (vau-vau!), meg azért is, mert KBH sokat dolgozott rajta.

4 komment

Címkék: legalja kbh

A bejegyzés trackback címe:

https://leveltar.blog.hu/api/trackback/id/tr412242385

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 睡眠測試 2018.06.06. 15:36:22

Trükkös árubemutatók, avagy hogyan szedik rá az időseket! - trükkös árubemutatók

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Styxx 2010.08.30. 10:26:48

B+, a kiegészítés miatt ez csúcs!

Erről magának a blogminiszternek, Szilynek egy szösszenete jutott eszembe.
Még pár évvel ezelőtt, de már elolvasott egy Nemzeti Sport cikket, amiben a SPORTújságíró azon agyalt, hogy most már igazán rendezhetnének egy foci VB-t ázsiában is, mert megérdemlik. Na hol volt a -es foci VB? Japán-Dél-korea.

Styxx 2010.08.30. 10:28:10

a hiányzó számot nem a blogmotor, hanem a Num Lock billenyűzet hanyag kikapcsolása okozta.
2002-ben tartottak foci VB-t Japánban és Dél-Koreában.

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2010.08.30. 10:54:43

Engem pedig pont a táblázatban látható adatok érdekelnének. Nagyon úgy tűnik, hogy valami még sincs rendben a nyilvántartás körül, esetleg valaki meghamisította az adatokat.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.08.30. 11:01:48

@Styxx:

Köszi, billentyű hanyag kikapcsolása, ez jó, ellopom.

@entropic:

Minden rendben van, de egy cellában több szám is lehet, ami a képen nem látszik, mert úgy van beállítva az oszlop szélessége. Bármilyen nemzetközi auditon átmegyünk, ISO sokezer tanusítványunk is van, és SOX megfelelőek is vagyunk.
süti beállítások módosítása