Kedves Olvasók,

 
Ötödik Hírlevelünkben felidézzük az elmúlt időszak fontosabb eseményeit, a Levéltár életét meghatározó izéket, mert sok ilyen volt, miközben megírtuk a száz posztunkat:
  • Megittunk 12 üveg rosét, 8 üveg pezsgőt és egy ládányi sört (szépen egyenletesen elosztva).
  • Vártunk és vártunk, egészen a 25. levelünkig, akkor jött az első komment. Mivel az internetben dolgozunk (legbelül, titkos meg minden), tudjuk, hogy egy blognál ez elképesztően hosszú idő, bár máig sem értjük, hogy talált meg minket Kornél.
  • Március 8-án felköszöntöttük a nőket, virággal és csokival, mert megadjuk a módját.
  • Felmentünk a Facebookra, mert a MyVIP nem hozta a számokat. A váltás megérte, mert rögtön egy rajongónk is lett: vészmadár.
  • Unalmunkban megtanultunk búcsúlevelet írni, olyan kollekciónk van, mint senki másnak, egy másik Levéltár is kijönne belőlük. Egyszer majd fel is használjuk a legjobbat.
 
Egy kép a Levéltár meghitt pillanatai közül, amikor a 100. poszt megszületését ünnepeltük meg csendesen.
Változások a Levéltár életében
Nem tudjuk, személy szerint kinek köszönhetjük, de kikerültünk az Index címlapjára többször is, és ezzel az olvasottságunk megugrott. (Majd akkor írjuk ki a jótevőnk nevét felismerhető módon, ha fizet nekünk a reklámért. Olvasottak vagyunk, most már mi dirigálunk.)
 
Új kategóriák
Esetleg valaki javasolhatna valamit.
 
Levéltári pletykák, exkluzív belső hírek
Kicsit a fejünkbe szállt ez a múló dicsőség, ami a megemelkedett olvasottságunkkal jár, és ez meglátszik a viselkedésünkön. Nagyképűen és gőgösen, mindenki mást leszarva járkálunk a Levéltár folyosóin, senki nem köszön előre a másiknak, és egymással próbálunk magunknak kávét főzetni, mert a nagymenők nem piszkolják be alantas munkával a kezüket. Kellemetlen, különösen akkor, amikor kilépünk a Levéltárból, és senki nem érti, hogy mire ez a nagy gőg.
 
Kétszer-kettő
Mai Hírlevelünk interjú rovatában maga a Levéltáros szólal meg. Ritka alkalom ez, becsüljétek meg.
Mit szeretsz legjobban a Levéltárban?
Szeretem a ritka alkalmakat, amikor megszólalhatok, mert olyankor megbecsülnek.
Tényleg létezik a sokak által sejtetett összeesküvés, miszerint a mainstream sztárbloggerek elnyomják a feltörekvő új kisbloggereket?
Sajnos még nem, egyelőre kevesen akarnak csatlakozni hozzánk, de dolgozunk az ügyön.
 
További jó olvasást és levelezést kíván,
                A Levéltár csapata

A bejegyzés trackback címe:

https://leveltar.blog.hu/api/trackback/id/tr111885551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.12. 22:42:39

megható és egyben mélyen megrendítő pillanat ez számomra... köszönöm a név szerinti említést, kis belterjes sztárblogger-közösségünk (Kornélt és Szocio Patát javaslom belevenni) úgy hiszem, nagy tettekre hivatott...

de kávét én sem főzök:)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.04.13. 10:30:34

@vészmadár (pica pica): Nemsokára írok az Indexnek úgyis, hogy micsoda bunkóság, hogy egyes blogoknak sok olvasója van, másoknak meg kevés, az internet nem a kirekesztésről szól, hanem az egyenlő esélyekről. Elég már, hogy olvasatlan mainstream sztárbloggerek vagyunk.

Pocócicó 2010.04.13. 10:47:03

Khmm.

Csendes olvasótáborral mi van? Tagja vagyok :)

Kávét a Kedves főz reggel, finomabb is, mintha én főzném.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.04.13. 10:51:40

@Pocócicó: Olvasó! Olvasó! Bocsánat, de a pánik miatt nem tudok normálisan gondolkodni.

A csendes olvasókat is imádjuk. Kedves pedig fel van véve a Levéltárba, ha jó a kávéja.

Esti Kornélnak van egy szerintem nagyon jó posztja a kommentekről egyébként: estikornel.blog.hu/2010/04/06/j_tortenete_1

Pocócicó 2010.04.13. 11:02:46

Jól van, jól van, nem akartam a szemedre hányni, végül is a csendes olvasók csak hallgatnak, nem írnak. Viszont jókat szórakoztam a leveleken. :)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.04.13. 11:53:09

@Pocócicó: Szórakozz nyugodtan, még sok levél lesz, nagy az archívumunk :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.13. 22:23:24

No akkor, köszönöm a posztbéli megemlítést, igen jólesett a szívemnek! Örülök hogy elsőként találhattam rá erre a kétségkívül értékes és unicum blogra. Ha emlékeim nem csalnak, egy latin történelemmel és irodalommal foglalkozó posztban láttam Levéltárost, majd a Látens Iszákos blogon és ekkor már felfigyeltem a kis hivatkozásra a neve mellett. Rögtön egyik kedvencem lett a blog.
A J. története méltatását pedig külön köszönöm, lesz még előzménytörténete. :)
süti beállítások módosítása