Nagyon nagy tisztelője vagyok Önnek, és bár kortárs magyar zenét nem igazán hallgatok, azt azért tudom, hogy Bartók Béla és Ligeti György mellett Ön a legjelentősebb mai magyar zeneszerző. Említett uraknak már írtam, de nem válaszoltak, így most megpróbálkozom Önnel.
1. Kategorizálás
Kategória: Baráti
Alkategória: Adakozás
Stílus: Együgyű
Célcsoport: Kurtág György
2. Felhasználási javaslat
Foglalkoztunk mi már festőkkel és írókkal, most lássuk a zenészeket. Ha abszolút kezdő vagy, és a zenéhez semmi közöd, de szeretnél mai magyar komolyzenével foglalkozni, netán zenét szerezni, akkor ez a te leveled. Megmutatjuk, hogy művész mindenki lehet, csak egy jó kezdet kell hozzá.
Da capo, amíg nem jársz sikerrel.
3. A levél
Kedves Kurtág Úr!
 
Nagyon nagy tisztelője vagyok Önnek, és bár kortárs magyar zenét nem igazán hallgatok, azt azért tudom, hogy Bartók Béla és Ligeti György mellett Ön a legjelentősebb mai magyar zeneszerző. Említett uraknak már írtam, de nem válaszoltak, így most megpróbálkozom Önnel.
Először is gratulálok a sok díjához, húsz fölött van, ami nem kis teljesítmény, és van Kossuth-díja is, amit én igazán irigylek, de most nem az irigység miatt írok, hanem a segítő szándék vezérel.
Ahogy azt már írtam, én nem hallgatok zenét, és most beismerem, hogy nem is értek hozzá. Nincs semmi zenei képzettségem, nem értek dúr és moll hangnemekhez, de még a kottaolvasás rejtelmeit sem ismerem (megjegyzem, lehetne egyszerűsíteni rajta, ha valaki ismeri a betűket, annak a kotta primitívnek tűnik), remélem Ön azonban a betűkét igen, és levelem nem vész kárba.
De nem untatom tovább – de ugye eddig se? –, a közepébe vágok. A minap eszembe jutott egy nagyszerű dallam, kicsit szomorkás, néhol vidámabb, de mindenképpen szívbemarkoló és gyönyörű. Akinek csak elfütyültem, mind összecsapta a kezét az ámulattól. Mivel nem tudok kottát írni, ezért csak a magam egyszerű eszközeivel tudom leírni a zenémet:
La-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la
La-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la
Na most a sok „la”-t kell egy kicsit variálni, nem mindegyik ugyanolyan magas, hanem van köztük egy kis különbség. És még az is fontos, hogy a közepe táján kicsit begyorsul, majd aztán lassul.
Remélem, ennyi információ elegendő Önnek, és a zongoráján le tudja játszani a dalomat. Ugye szép? Felajánlom Önnek a lehetőséget, hogy legyen a társszerzőm. Írja meg hozzá a körítést, csináljon belőle zongoraversenyt vagy hegedűversenyt vagy akármilyen bajnokságot, és adjuk ki a kettőnk neve alatt. Világsiker lesz, azt garantálom! És talán a Kossuth-díj is kijár érte nekem, nem gondolja?
 
Üdvözlettel:
<Aláírás>
4. A levél hatása
A zene tényleg jó (mi írtuk), de nem tudjuk, hogy kellőképpen modern-e. Ha Kurtágnak esetleg nem tetszik, akkor variáld, hagyj ki belőle néhány la-la-t, és akkor modernesedik.

A bejegyzés trackback címe:

https://leveltar.blog.hu/api/trackback/id/tr322161686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2010.07.26. 18:39:51

Mostanában minden posztod tök jó, én meg már unom magamat ismételni. Majd szólok, ha nem tetszik.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.07.27. 10:08:03

@entropic:

Köszi. Majd kitalálok valamit, pl. egy rossz, egy jó, hogy ne legyen unalmas :)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.07.27. 10:30:57

Áááááá! Ez eddig a legjobb, amit olvastam! Zseniális! Mondjuk én inkább a könnyűzenét szeretem, van is egy számom, kicsit Nick Caves, melankólikus és költői, íme a dallam:
Sallalalla.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.07.27. 10:53:01

@Szocio Pata (kikvogymukblog):

Pata, a számod nemcsak zeneileg nagyszerű, de a szöveg is nyomdakész, világslágergyanús!

Szalacsi_Dezső 2010.07.27. 22:37:04

Lehet off?
Kodály állítólag úgy csajozott, hogy: Kedveském, nem akar az özvegyem lenni?

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.07.27. 22:54:05

@Szalacsi_Dezső:

Ez a Kodály, hát mindenben ekkora májer volt! Köszi!

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.09.30. 20:12:50

A dallamvilág inkább könnyűzenei. Elsőre egy elrontott long drink jut róla az eszembe, tonika domináns.

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.10.01. 16:05:49

@Levéltáros:

Ennek ellenére nagy megtiszteltetésnek venném, ha megengednéd, hogy néha vigyem a táskád.
süti beállítások módosítása